Ma 2010. szeptember 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van. Holnap Zakariás napja lesz.
 

Az ötlet, hogy Csongrádon Lada találkozót csináljunk, elég furcsa körülmények között született. Ittuk a város legfinomabb kávéját a jól megszokott presszóban, miközben egyik szervezőnk Ladája csillogott a parkolóban. Ezt elnézve pattant ki az ötlet: mi lenne, ha pár Ladást meghívnánk egy bográcsozásra, miközben mehetne az eszmecsere és még kajálnánk is egy jót.

A támpontok már meg voltak: Ladák-Ladások-Kaja. Ezután a napi teendők elvégzése hamar feledtette az ötletet, ami egy évvel később újra –szintén abban a presszóban- megint felütötte a fejét. Ekkor már átgondoltabban, jó ötletekkel és meglévő helyszínnel kitaláltuk, hogy szervezzünk Lada találkozót Csongrádra. Ettől a pillanattól számítva 15 nap múlva, 2009 május 9-én megrendeztük az első csongrádi Lada találkozót. Össze hívtuk  a szűk baráti kört (hangosító, ismert D.J., két nagy dumás, vendéglátós, stb…) és kiosztottuk a feladatokat. Két hétig szinte minden éjjel szórólapot hordtunk 60km-es körzetben kizárólag Ladákra, közben a kijelölt helyekre plakátokat ragasztottunk. Ezután vártunk és bíztunk…. Jól tettük, mert a nagy nap reggelén gyülekezni kezdtek szép-és kevésbé szép Ladák. Meg volt az öröm, még ha nem is százával érkeztek, hiszen a mi kedvünkért jöttek.

A kezdetektől az volt a legfontosabb szempont, hogy az ide látogatóknak a lehetőségeinkhez mérten a legtöbbet adjuk, kerül, amibe kerül. Ennek szellemében elég nagy mínusszal zártuk az első találkozót, de annál nagyobb élményekkel lettünk gazdagabbak.

 

Minden Ladásnak köszönettel tartozunk, aki eddig megtisztelt bennünket a jelenlétével, valamint akik a jövőben ellátogatnak hozzánk.

 

FOLYTATJUK...

 

Maradunk Tisztelettel:

A LADA Találkozó – Csongrád szervezői

 
CSOMAGTARTÓ
VirtueMart
A csomagtartód üres.

Bejelentkezés





Hirdetés
Hirdetés
JELENLEG ONLINE
Oldalainkat 4 vendég böngészi